back to article list

A Varsói Felkelés a lengyelek tudatában. A Varsói Felkelés Múzeuma, mint történelmi emlékhely

  • Print

450px-warszawa_9077A Varsói Felkelés egyike azon eseményeknek, amelyek kulcsot jelentenek Varsó, Közép-Európa, sőt a II. világháború történelmének megértéséhez. Magyarázatot ad egyrészt a város identitásához, amelyet 1944-ben teljes mértékben eltöröltek a föld színéről, másrészt megvilágítja Lengyelország és Közép-Európa rabszolgasorsát a háború után, harmadrészt pedig az utolsó példáját adja a tényleges német-szovjet együttműködésnek a lengyel főváros megsemmisítésére való törekvésben. A felkelés megmutatja, hogy a háború nem volt egyszerűen a jó harca a rossz ellen (ahogy azt gyakran látják Európa nyugati részén), hanem abban három, különböző célokat követő fél vett részt – két totalitárius rendszer és a nyugati demokráciák világa. Annak lefolyása alatt változtak a szövetségek, a Nyugat szövetségre lépett az egyik totalitárius féllel, hogy legyőzze a másikat, de ennek a szövetségnek az árát Közép-Európa fizette meg.

A Varsói Felkelés soha nem került be a világtörténelem emlékezetének kánonjába. Ez azért történt így, mert az senkinek nem állt érdekében, sem Lengyelország kommunista hatalmi erőinek, sem a Kremlnek, sőt, a nyugati szövetségeseknek sem. A Felkelés emlékét a kommunista rendszer gondosan megtagadta – különböző volt a hazugságok töménysége és jellege, azonban a hatalom képviselői nem egyezhettek bele, hogy kimondásra kerüljön róla a teljes igazság, mert az egészében törvényen kívül helyezte volna kormányzásukat. Ha megengedik a teljes igazság hivatalos nyilvánosságra hozatalát a Felkelésről, akkor nem hallgathattak volna a legális lengyel államról, amely két hónapon keresztül létezett Lengyelország egy kicsi darabján, arról a hatalmi szervezetről, amely rendkívül hatékonyan működött a körülötte uralkodó extrém körülmények ellenére, továbbá a háború utáni Lengyelország állami rendjére vonatkozóan kidolgozott tervezetről, amelynek alapelveit a „Törvénytár” (Dzienniki Ustaw) számaiban tették közzé. Emiatt a sztálini propaganda legsötétebb és legprimitívebb időszaka után, az 1956-ban bekövetkezett „olvadással” együtt megengedetté vált a „Felkelés hőseinek” dicsérete, de semmiképpen nem vezetőinek vagy szélesebb értelemben a Honi Hadsereg (Armia Krajowa) dicsérete. Teljes hallgatásba burkolták a Lengyel Földalatti Állam államformáló tevékenységét, a hatalom legalitását, a polgári állam kialakulásának kezdeteit és a nemzetközi helyzetet.

1989-ben Fukuyama meghirdette a „történelem végét”, prognosztizálva, hogy a kommunizmus bukásával lezárult a nagy ideológiai konfliktusok időszaka és az egész világ a liberális demokrácia elfogadásának irányába tart. Lengyelországban, a 90-es években a „történelem vége” az „építsük a jövőt, a múltat hagyjuk a történészeknek” jelszóban öltött testet, valamint a közösségi emlékezettel kapcsolatos kérdéseknek a társadalmi vita főcsapásából való kizárásában. Olyan paradox helyzet alakult ki, amelyben ugyan megjelent a történelmi kutatások folytatásának és bemutatásának teljes szabadsága, de ezeknek a munkáknak ez eredményei nem jutottak el a széles befogadó rétegekhez.

Századunk kezdetén az egész világban észrevehetővé vált a történelemnek és az önazonosítással kapcsolatos kérdéseknek a társadalmi vitába való visszatérése. Szimbolikus fordulópontot jelentettek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások. Európa politikatörténelmében szintén igen lényeges átértékelődések következtek be, példát jelenthet Németország vagy Oroszország (főként viszonyuk a II. világháborúra vonatkozó emlékezethez). Ebben az időben megindultak a változások Lengyelországban is, ahol egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nem valósítható meg a tudatos és korszerű társadalom felépítése emlékezetbeli közösség nélkül, hogy a közösség „hideg” projektje, amely csak a gazdasági kapcsolatokra épít, nem működik megfelelően.

A változások ezen légkörében hozták meg a döntést a Felkelés Múzeumának felépítéséről. Ennek a projektnek a története önmagában érdekes tanulmányt képezne a háború utáni Lengyelország és az egymást követő kormányzatok közösségi emlékezethez való viszonyának változásaihoz. A megemlékezés szükségességének gondolata már a negyvenes években felmerült, majd megerősödött az első „Szolidaritás” időszakában, majd a III. Köztársaság tízegynéhány éve alatt állandóan visszatért, mint aktuális téma, amely nem olyan fontos, és nem tudja kivárni megvalósítását. Csupán 2003-ban Varsó akkori polgármestere, Lech Kaczyński hozott döntést annak elhelyezéséről, kinevezte az építkezésért felelős vezetőt – Jan Ołdakowskit – és megjelölte a határidőt, a Felkelés kirobbanásának 60. évfordulóját.

A Múzeum kiállításainak megtervezése során néhány alapvető elvet határoztak meg. Először, ennek narratív múzeumnak kell lennie, amely folyamatos módon elmond egy történetet. A narráció, azaz a Varsói Felkelésről több szálon futó elbeszélés alá rendelték tehát az összes kifejezési formát – a fotográfiákat, filmeket, szöveges tájékoztatókat, multimédiás bemutatókat, a színpadi jeleneteket, illetve végsősorban a kiállított tárgyakat is. Másodszor, a kiállításoknak magukkal kell ragadniuk a nézőket az elbeszélt történetbe, kihasználni minden lehetőséget, hogy visszaadják számukra a felkelők mindennapjainak légkörét. Harmadszor, senki nem maradhat közömbös, mindenkit rá kell venni az elbeszélt történet egyéni átgondolásába. Ebben az értelemben a Varsói Felkelés Múzeuma interaktív intézmény – nem azért, mert kihasználja a korszerű multimédiás eszközöket, hanem azért, mert kényszeríti a nézőket a történelemmel való interaktív szembesülésre.  

Lényeges volt annak eldöntése, hogy kiknek szánják, kik legyenek a kiállítások fő befogadói. Természetesnek tűnt, hogy a fiatal látogatók irányába kell fordulni, olyanok felé, akiket meg kell győzni arról, hogy a történelem lehet érdekes, nem képezi csupán számok és tények halmazát, hogy azok az emberek, akik a Felkelés során harcoltak, ugyanolyanok voltak, mint ő. A külföldiek képezték a másik csoportot, akikre oda kellett figyelni, különös tekintettel a lengyel történelem alacsony fokú ismeretére. És a legfontosabb befogadó csoportok között a harmadikat, amelynek elvárásai nem kis mértékben különböznek az előző kettőtől, a veteránok, a Felkelés résztvevői képezték.

A fő befogadó célcsoportok definiálása után el kellett dönteni, milyen módon lehet hozzájuk eljutni. Arra a következtetésre jutottak, hogy a befogadóhoz való eljutás módja az, ha „annak nyelvén beszélünk”. Ezért került sor – a fiatal látogatókra való tekintettel – a korszerű technológiák széleskörű felhasználására és mindenféle – hang, vizuális és multimédiás – ráhatás alkalmazására. A külföldiekhez való eljutás érdekében a kiállítások gyakorlatilag minden felirata kétnyelvű – lengyel és angol. A veteránokat kissé eltérő módon kezelik – a feltételezések szerint ők nem is a Múzeum vendégei, hanem társ-házigazdák, akik szintén meghatározzák ennek a helynek a kivételes, mágikus légkörét.  

A kitűzött célok elérése érdekében, a Múzeum létrehozására irányuló munkák egy éve alatt, azokkal párhuzamosan teremtették meg a kialakuló hely körüli külső légkört. Igen fontos volt a varsóiak meggyőzése arról, hogy lám, itt a szemük előtt jön létre egy hely, amely lényeges a város önazonosításához, egy fontos pont a város térképén. Ezért szoros együttműködést alakítottak ki a médiákkal, amelyeket részletesen tájékoztattak a Múzeum tervezésével és megvalósításával kapcsolatos lépésekről. Egyidejűleg számos társadalmi akciót szerveztek, mint például a felkeléssel összefüggő emlékek általános gyűjtését, amelyek célja az embereknek a tervezet körüli aktivizálása volt. Mindezek a tevékenységek azt eredményezték, hogy a Múzeum megnyitása nagy érdeklődéssel várt eseménnyé vált.

A kitűzött célokat sikerült megvalósítani: a Múzeum 2007-ben majdnem félmillió látogatót fogadhatott, a veteránok társ-házigazdáknak érzik magukat benne, és a látogatók több mint 60%-a fiatal, aki a 30. életévét még nem töltötte be. A látogatók reakcióiból látszik, hogy a Múzeumot gyakorlatilag senki nem hagyja el közönyösen. A Múzeum egyben „must see” jellegű ponttá vált a külföldi turisták programjában, akik egyre nagyobb számban látogatják meg a kiállítást. A hivatalos állami delegációk, ezen belül koronás fők, államelnökök és miniszterelnökök is gyakori látogatók a Múzeumban.

De a Varsói Felkelés Múzeuma nem csak kiállítás – sok részlegből áll, amelyek különféle tevékenységi területekkel foglalkoznak – létezik Hangos Történelmi Archívum, amely interjúkat gyűjt össze az összes élő Felkelővel, van Önkéntes Segítő Központ, könyvtár és archívum, széles körben működő Történelmi és Didaktikai Szekció, számos kiadvány előkészítése és kiadása van folyamatban. A Múzeum részlege a Stefan Starzyński Intézet, amely Varsó önazonosításával foglalkozik, a főváros nagy polgármesterének művét folytatja.

A Múzeum számos kulturális eseményt szervez, amelyek gyakran kívül esnek a hagyományosan értelmezett múzeumi tevékenységek körén. Legfontosabbak persze a Varsói Felkelés egymást követő évfordulói, amelyek azonban nem korlátozódnak az emelkedett tanácskozások és hivatalos ünnepségek megszervezésére, hanem felölelik többek között az ifjúsági koncerteket, színházi (vagy „para-színházi”) előadásokat, társadalmi akciókat, szabadtéri rendezvényeket a legfiatalabbak részére. Az évente megrendezésre kerülő „Tyrmand-Komeda-Polański” Varsói Fesztivál keretében a Stefan Starzyński Intézet különféle kulturális eseményeket készít elő, amelyek az 50-es és a 60-as évek Varsójához kapcsolódnak. A Múzeumban ciklikus találkozókat szerveznek a történelemmel, filmmel, építészettel, képzőművészettel, a festőművészek pedig a Múzeumot körülvevő Szabadság Parkban, a „Művészet Falán” alkotják műveiket.

Ez a széleskörű tevékenység a korszerű narratív kiállítással egybekötve specifikus légkört teremt a Varsói Felkelés Múzeumában. A Múzeum, amely egyrészt történelmi emlékhelyet, másrészt viszont élő kulturális központot képez Varsó térképén, hozzájárul a város önképének formálásához. A Varsói Felkelés különleges helye a közösségi emlékezetben, a kifejezésmód korszerűsége és az egy helyen koncentrálódó tevékenységek komplexitása tömegeket vonzó intézmény létrejöttét eredményezték.


Dr. Paweł Ukielski (szül. 1976) – történész és politológus, Közép-Európa kutatására szakosodott. A Varsói Felkelés Múzeumának igazgatóhelyettese; együttműködik a Lengyel Tudományos Akadémia Politikai Stúdió Intézetével.

 

© ENRS 2011-2017 | Design: m.jurko | Code: feb