Walter Benjamin híres diktuma szerint „történelmet írni […]” nem jelent mást, mint „évszámoknak arcot adni”[1]. Az évszámok nemcsak technikailag nyújtanak segítséget az értelmezésben, hanem erőteljesen absztrakt kulminálódási pontokat, átalakulásokat és töréseket is kifejeznek, és ezzel az emlékezés Pierre Nora által metaforikus értelemben meghatározott helyeinek minőségét öltik magukra. Dan Diner lipcsei történész ugyanakkor a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan évszám, mint 1945, egyidejűleg több, egymástól teljesen különböző, sőt egymással ellentétes lieu de mémoire-t is jelképezhet. 1945. május 8. jelentését Diner a „Reims, Karlshorst, Sétif” kulcsszavakkal írta körül, amelyek a nyugati szövetséges, a szovjet és a nem-európai perspektívát világítják meg[2].
„Reims” és „Karlshorst” természetesen Németországnak az amerikai és a szovjet főhadiszálláson celebrált feltétel nélküli megadását jelöli, míg „Sétif” egy olyan gyarmati bűntettre utal, amely során francia biztonsági erők több tízezer muzulmánt mészároltak le ugyanezen a napon.
Amit Diner az „1945. május 8-i emlékezeti ikonra” és a hozzá kapcsolódó, többszörös – nyugati, keleti és gyarmati – jelentésre nézvést a fenti példán szemléltetett, „1945”-re mint az emlékezés átfogó helyére még inkább igaz. Az 1945 nyarán Hiroshimára és Nagaszakira ledobott atombomba, valamint Japán kapitulációja például az ázsiai jelentéskomponenst szimbolizálja. Nemzeti konnotációjuk miatt az emlékezés ilyen helyei konfliktusok tárgyát és okát képezhetik a különböző nemzeti emlékezőközösségek között. Ez viszont azt jelenti, hogy „1945” talán nem is alkalmas arra, hogy egy eljövendő, páneurópai emlékezési kultúra alapjául szolgáljon. Ezt az alábbi tíz, „1945” eltérő összeurópai és nemzeti jelentésszintjét, az egyezéseket és a konfliktusokat körülíró tételben látjuk bizonyítottnak.
I. „1945” kétségkívül központi lieu de mémoire, a ma élő európaiak emlékezetének talán legfontosabb helye. Ennek ellenére, ahogy már említettük, megítélésében igen vitatott, hiszen Európa egyes részein teljesen eltérően értelmezik. Richard von Weizsäcker német köztársasági elnök 1985-ben, a második világháború végének 40. évfordulója alkalmából elhangzott beszédében a következőket mondta: „Győzelem vagy vereség, felszabadulás a jognélküliség és az idegen uralom alól, vagy átmenet egy új függőségbe, felosztás, új szövetségek, az erőviszonyok jelentős eltolódása – 1945. május 8-a olyan dátum, amelynek történelmi jelentősége meghatározó Európában”.[3]
II. „1945” eltérő értelmezéseinek feltérképezéséhez nagyban segítségünkre lehet Oskar Halecki felosztása, aki kultúr- és vallástörténeti szempontok alapján három nagyobb történelmi régiót különít el Európa területén: „Nyugat-Európát”, „Közép-Európát” és „Kelet-Európát” (további tagolásban „Közép-Európa” tovább bontható „Nyugat-Közép-Európára” és „Kelet-Közép-Európára”)[4]. Halecki hosszú távú, makrotörténelmi perspektívája ellenére ez a felosztás nem véletlen, hiszen közelebbről vizsgálva történettudományi munkásságának e része a második világháború és a kezdődő hidegháború közvetlen produktuma.
III. Az 1945-re való emlékezésben mind a mai napig meghatározó a szövetségesek, vagyis a Hitler-ellenes koalíció nézőpontja, miszerint „1945” kapcsán a lieu de mémoire „Európa felszabadítását”, „a fasizmus feletti győzelmet”, sőt a „demokrácia diadalát” jelenti. Ez az értelmezés dominál a Halecki-féle „Nyugat-Európában”, főleg Nagy-Británniában és Franciaországban (ideértve az USA-t is), csakúgy mint „Kelet-Európában”, vagyis a FÁK területén, mindenekelőtt Oroszországban.
IV. Halecki „Nyugat-Közép-Európájában”, vagyis Németországban és Ausztriában „1945” mint az emlékezés helye ambivalens képet mutat: egyrészt egy gyilkos diktatúra végét jelöli, másrészt viszont sokáig a „vereség”, az „összeomlás”, sőt a „katasztrófa”, a „megszállás”, a „győztesek igazságszolgáltatása” és a „felosztás” fogalmakkal, Németország keleti részében pedig egy új diktatúra kezdetével társult. „Május 8-a nekünk, németeknek nem ünnepnap” – mondta Richard von Weizsäcker fent említett beszédében, ám így folytatta: „és mégis […]: május 8-a a felszabadulás napja volt”.[5]
V. A Halecki-féle „Kelet-Közép-Európában”, elsősorban Lengyelországban és a három balti államban „1945” egyértelműen negatív jelentésű, mivel szinte teljesen azonos egy másik emlékhellyel, „Jaltával”. „Jalta” az angol és amerikai szövetségeseknek arra az árulására utal, amellyel ezen országokat Sztálinnak kiszolgáltatták, valamint az átmenetre az egyik diktatórikus, idegen megszálló rendszerből a másikba.
VI. 1989 korszakalkotó éve megteremtette a lehetőséget „1945” emlékezeti pluralitására, amely a politika terén heves emlékezeti konfliktusokhoz vezetett. Ez elsősorban a „Kelet-Közép-Európa” és „Kelet-Európa” közötti éles ellentétben nyilvánul meg. A balti és lengyel nézőpont szerint „1945” az egyik idegen, a nemzetiszocialista uralomból a másikba, vagyis a szovjetbe való átmenetet jelenti. Az oroszországi értelmezés viszont a „hitleri fasizmus szétveréséről”, valamint „Európa népeinek felszabadításáról” beszél, közéjük értve az észteket, litvánokat, letteket és lengyeleket is.
VII. „Kelet-Közép-Európa” és „Kelet-Európa” megkeseredett emlékezési konfliktusaival szemben szinte teljesen eltűnt az ellentét a világháború egykori ellenfelei között. Ez a szövetségesek „Nyugat-Európája” és a nemzetiszocialista „Nyugat-Közép-Európa” konszenzuális értelmezésére, miszerint „1945” a nácitlanítás, a demokratizálódás és a gazdasági csoda kezdetét jelöli, ugyanúgy érvényes, mint „Nyugat-Közép-Európa” és „Kelet-Európa”, vagyis az újraegyesített Németország, Ausztria és a posztszocialista társadalmak közötti egyetértésre a nemzetiszocialista támadó háború bűnös jellegét és a német megszálló és megsemmisítő politika kriminális voltát illetően.
VIII. „1945” emlékezete hasonlóképpen nagyrészt egybevág manapság „Nyugat-Közép-” és „Kelet-Közép-Európában”, vagyis egyrészt Németország és Ausztria, másrészt Lengyelország és a Cseh Köztársaság között, bár az „elüldözés” fogalma mint emlékezési hely részben felülírja „1945” emlékezési helyét, és ezzel gyengíti a „közép-európai” emlékezeti konszenzust. A „kelet-közép-európai” post hoc, vagyis propter hoc-érvelés „Nyugat-Közép-Európa” társadalmainak egyes részeiben azzal a nézettel találja szemben magát, miszerint nem létezett ilyesfajta kauzalitás. Ennek megfelelően a németek „elüldözését” sui generis, és nem a nemzetiszocialista, erőszakos kitelepítésekkel és etnikai tisztogatásokkal járó megszálló politika következményeként értelmezik.
IX. „1945” és az „elüldözés” mint emlékezési helyek egymáshoz való viszonyánál is több konfliktust rejt „1945” és a „holokauszt” kapcsolata. „Kelet-Közép-Európában” az összeurópai „holokauszt”-emlékezetet a saját „Jalta”-értelmezés konkurenciájaként, nem kívánatos figyelmeztetésként, sőt rejtett antiszemitizmus vádként fogják fel. A „holokausztot” a posztszovjet „Kelet-Európában” is valami idegen, eredendően német, a saját nemzeti és birodalmi történelemtől független jelenségként értelmezik.
X. A „holokauszt” és „1945” emlékezési helyeinek „nyugat-európai” és „nyugat-közép-európai” perspektívából való szoros összekapcsolása, valamint ennek összeurópai vonatkozású, normalizáló igénye más okból is ellenállásba ütközik „Kelet-Közép-Európában” és „Kelet-Európa” egyes részein. Mivel a szovjet diktatúra ezen országok emlékezési kultúrájában a nemzetiszocialistával egy szinten található, a nyugati holokauszt-emlékezettel egy azzal egyenrangúnak ítélt, keleti gulág-emlékezetet állítanak szembe. Ezt Németországban és az USA-ban heves tiltakozások és antiszemita vádak követték, anélkül, hogy „1945” ambivalens megítéléseinek magvát közelebbről megvizsgálták volna.
„1945” negatív észak-afrikai jelentését illetően Dan Diner kétségbe vonta, „hogy 1945. május 8. jelképének, mint nyugati indíttatású, pozitív alapítóeseménynek, háborítatlan lesz-e a jövője”[6]. Ugyanez igaz a „keleti indíttatású”, pozitív alapítóeseményként értelmezett 1945. május 8-ára is (illetve a szovjet használat szerint május 9-ére) a már említett kelet-közép-európai „Jalta”-ellentézis miatt. Csakúgy, mint ahogy „Sétif” Európán kívül megkérdőjelezi „1945”-öt mint európai emlékezeti ikont, „Jalta” is ezt teszi, csak éppen Európán belül. Ebből fakad a bevezetőben közölt gyanú, miszerint az ellentétek nyílt megvitatása, amely 1989 által „1945” emlékezési helyét illetően lehetővé vált, nemhogy folytatódni, de élesedni fog. A háború végére és a háború utáni új rend megteremtésére manapság túl ellentétes és részben túl traumatikus az emlékezet ahhoz, hogy „1945” egy európai emlékezési kultúra alapjául szolgálhatna.
Stefan Troebst professzor - A Közép-Kelet Európa Humán Történeti és Irodalmi Központjának (GWZO) igazgatója és a Lipcsei Egyetem Közép-Európai Kulturális Stúdiójának professzora. Számos alapítvány tagja és elnöke. Az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózat Tudományos Tanácsának tagja.
[1]Walter Benjamin: Das Passagen-Werk. Rolf Tiedemann (Hg.). Bd. 1. Frankfurt am Main, 1983. 595. o.
[2]Dan Diner: Reims, Karlshorst, Sétif: Die multiple Bedeutung des 8. Mai 1945. In: Frei, Norbert (Hg.): Was heißt und zu welchem Ende studiert man Geschichte des 20. Jahrhunderts? Göttingen, 2007. 190-195. o.
[3]Richard von Weizsäcker: Der 8. Mai 1945. Ansprache bei einer Gedenkstunde im Plenarsaal des Deutschen Bundestages am 8. Mai 1985 (A beszéd teljes szövege megtalálható a http://www.bundespraesident.de honlapon.)
[4]Oskar Halecki: The Limits and Divisions of European History. London, New York, NY, 1950. (németül: Europa. Grenzen und Gliederungen seiner Geschichte. Darmstadt, 1957.; Reprint 1963.)